6+1 ütős tipp hogyan használjuk fel az év színeit!

6+1 ütős tipp hogyan használjuk fel az év színeit!



Legyen akár a fürdőszoba, akár a konyha, vagy bármilyen más belső tér – abban egyetérthetünk, hogy annak összhangja, színei, anyagai nagyban befolyásolják hangulatunkat. A Pantone intézet minden évben kiválasztja az „év színét” az adott év aktuális problémáira reagálva. Vajon mit üzennek 2021 színei, és miként jeleníthetjük meg az idei árnyalatokat otthonunk falain?


2021 színek

Idén már másodjára fordul elő, hogy nem csak egy, hanem egyszerre két színt is az év színének választ a Pantone Intézet. Ez is egybecseng azzal a ténnyel, hogy az elmúlt év, - s várhatóan még az idei is - példa nélküli időszakot takar. Az aktuális színtrendeket meghatározó vállalat azzal indokolta választását, hogy „a két szín házassága az erő és a remény üzenetét hordozza, hiszen e két szín együtt kitartó és felemelő”.

Pantone Intézet 2021 színe

(Fotó: Pantone Intézet 2021 színe)

A 2021-es év, így két egymást jól kiegészítő jelentésű színt tudhat magáénak: a szürke egy kellemesen megnyugtató árnyalatát (Ultimate Gray) és egy ragyogó, szinte világító napsárgát (Illuminating). Mindkét szín okkal került az idei évet meghatározó színek közé:

Internet

(Forrás: Internet)

„Mindkettőnek megvan a maga érzelmi aspektusa: a szürke praktikus és természetes, egy stabil alap, amire most nagy szükségünk van, míg a sárga a reményt, a napfényt és jókedvet hozza el nekünk” – magyarázta Leatrice Eiseman, a Pantone Intézet igazgatója. 

A 2020-as évünk nem kevés szorongással és társadalmi feszültséggel volt tele, így 2021 színei azt a kettős életérzést is megjelenítik, mellyel az újesztendőt, az új jövőnket várjuk: reménykedünk abban, hogy visszatérhetünk az eddig megszokott életünkhöz, és ismét biztonsággal kapcsolódhatunk végre egymáshoz.

Internet

(Forrás: Internet)

Ezen a héten ahhoz hozunk néhány remek inspiráló ötletet, hogy hogyan vihetjük be ezt a két valóban kifejező árnyalatot otthonainkba, belső tereinkbe?

1. Szürke alapok, sárga kiegészítőkkel

Talán a legáltalánosabb, és legmegszokottabb társítás, ha a nagyobb tereket, a padlót és a falat visszafogott, kellemes hátteret adó szürkével borítjuk, az élénk sárgából pedig elég csak egy csipetnyi, hogy ha megunnánk, vagy változik a divat, a kedvünk, akkor azt bármikor könnyedén lecserélhessük.

Internet

(Forrás: Internet)

A nehezebben mozdítható alapok, pl. a burkolatok pedig jobb, ha egy neutrális, időtálló alapszínben jelennek meg a térben. Máris jobb lesz a közérzetünk - még a tartós bezártság idején is - ha egy megnyugtató, semleges, biztonságot sugalló talaj van a talpunk alatt, majd ezt megfűszerezzük egy csipetnyi napsütéssel.

Ilyen lehet a gyönyörű betonszürke Carnaby járólap a Supergres gyár kínálatából, de hasonló szépségeket találhatunk még számos másik gyár – többek közt az Argenta vagy a spanyol Porcelanosa időtlen, minőségi kollekcióiban. Remek tipp, a melegebb összhatásért: a hűvösebb szürke járólapokat melegebb szürke, kávébarna falburkolatokkal, bútor részletekkel társítani, az i-re a pontot pedig a ragyogó napsárga kisbútorokkal, kiegészítőkkel tehetjük fel, akár a nappaliban, a konyhában, a dolgozóban, vagy a fürdőszobában is.

Supergres Carnaby burkolat kollekció

(Fotó: Supergres Carnaby burkolat kollekció)

Ha valaki inkább biztonsági játékosnak érzi magát, vagy csupán hosszú távra megoldásban gondolkodik, akkor számára tökéletes lehet ez a variáció. A modern burkolatok többségét ráadásul gyakran a kő, vagy a beton inspirálta, így a szürke csempe vagy járólap könnyebben beszerezhető, és időtálló is.

2. Két eltérő szín = két eltérő funkció

Ragyogó ötlet ezt a színpárost alkalmazni akkor is, ha két, egymástól merőben eltérő funkciót akarunk egy adott légtéren belül különválasztani egymástól.

A fürdőszoba esetében ez lehet a zuhanyzó és a toilett környékének látszólagos különválasztása, de egy közös nappali, vagy háló-dolgozó szoba esetében tökéletesen megjelenítheti ez a két árnyalat a nyugodt pihenést (szürke), és az aktív, kreatív munkát (napsárga). Akár az éjjel és a nappal, az árnyék és a fény szinonimái is lehetnének, így remek ötleteket adhatnak nemcsak a lakberendezőknek, de nekünk is, otthonaink, élettereink funkcionális elhatárolásához.

Internet

(Forrás: Internet)

3. Egyszínű és mintás, akár egyazon falon is!

Ha kicsi és fényhiányos a fürdőszoba, akkor a nyugalmat hozó, de sötét tereket sugalló szürke helyett válasszunk inkább világos, fényes színeket!

Ha a csempe világos és fényes a felülete, máris jócskán növeltünk optikailag a térérzetünkön. A sötétszürke vagy fekete kiegészítőkkel pedig ütős kontrasztot alkothatunk. A látvány „katonás” eleganciáját szépen oldja egy vidám mintás felület.

Porcelanosa Sevilla Mostaza burkolat

(Fotó: Porcelanosa Sevilla Mostaza burkolat)

Tény hogy a fehérrel tudjuk leginkább tágasabbá, szellősebbé, nyitottabbá tenni a tereket, ám ha a fehér csempe már unalmas lenne számunkra, itt a lehetőség ragyogó napsárgába burkolni a falakat!

De ne essünk túlzásba: a sárga erőteljes dominanciáját érdemes megtörni valami más, szintén feltűnő részlettel. Ez lehet egy élénk mintás, vagy virágos csempe is, ha szeretjük az ehhez hasonló, nőies hangulatú tereket. A túlzottan feminin összhatást egy-két fekete kiegészítővel jól ellensúlyozhatjuk.

Arról pedig semmiképp se feledkezzünk meg, hogy a padlóra mindenképpen valamilyen semleges, középtónusú natúr árnyalatot válasszunk, melynek alapszíne köszönjön vissza a mintás burkolatok egyik árnyalatában. Így tökéletes lesz a harmónia, mint a Marazzi Cloud kollekcióval burkolt fürdőszoba esetében.

Marazzi Cloud burkolat kollekció

(Fotó: Marazzi Cloud burkolat kollekció)

4. Inkább egy kreatív monokróm? Fűszerezzük sejtelmes mintákkal, izgalmas textúrákkal!

Ha azt szeretnénk, hogy lakásunk valamennyi élettere szervesen kapcsolódjon egymáshoz, s ez alól a fürdőszoba se legyen kivétel – akkor érdemes ezt a színt vagy színpárt végig vinnünk, megjelenítenünk valamennyi helyiségen.

A szürke csempe vagy tapéta egy szép, semleges alapot képez, melyet bátran kiegészíthetünk kedvünk szerint fekete, fehér, vagy más élénkebb színekkel berendezési tárgyainkon.

De még az egyszínű monokróm csempe sem lesz unalmas, ha anyagukban mintás felületeket, különböző textúrákat, mintázatokat válogatunk egymás mellé.

Supergres Art burkolatok

(Fotó: Supergres Art burkolatok)

Még a szürke sem monoton, ha annak különböző árnyalatait, mintáit ügyesen kombináljuk egymással!

Remek példát láthatunk ennél erre az Argenta kollekciónál, mely a Tanum fantázianévre hallgat. A különböző méretekben, árnyalatokban, egyedi dekor-megoldásokkal kiegészített lapcsalád igazán kreatív lehetőségeket tartogat számunkra.

Argenta Tanum burkolat kollekció

(Fotó: Argenta Tanum burkolat kollekció)

5. Nyáridéző: Napfény a javából!

A napsárga remek jókedvteremtő, optimista szín, nem csoda, ha most sokan kapnak utána. Egy kisebb, sötétebb konyha vagy fürdőszoba legjobb ellenszere lehet. Szürke helyett fehérrel, olívával kiegészítve is remek, nyárias látványt teremthetünk, akár ezekkel a mutatós Cersanit burkolatokkal.

Ha több színt, vagy többféle csempét kombinálunk, akkor érdemes a burkolatok kiosztását 3D Látványterven megterveztetni, hogy a többféle csempe a lehető legoptimálisabb elrendezésben kerüljön majd fel a falakra.

Cersanit Diantus burkolatok

(Fotó: Cersanit Diantus burkolatok)

6. Hűvös szürkék meleg, aranyló fényekkel

Gondoltunk azokra is, akiknek e két szín együtt túl intenzív, vagy csak nem kedvelik valamiért a sárgát. Ez esetben kiváló alternatíva a meleg érzetű anyagokkal és a fényekkel való manipuláció!

A szürke és a sárga egy kissé elvontabb társítása ez ugyan, de nem érdemes figyelmen kívül hagyni, mert kiváló összhatást teremt.

Argenta Dorset burkolat kollekció

(Fotó: Argenta Dorset burkolat kollekció)

A neutrális kő vagy beton imitációjú burkolatok nagyon divatosak és időtlenségük miatt különösen népszerűek is, azonban nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy önmagukban elég komor látványt hozhatnak – ezért a meleg fényű LED-ekkel, vagy a természetes fa melegebb árnyalataival érdemes őket társítanunk – ahogyan ezt a fenti Argenta fotó, vagy a lentebb látható Supergres enteriőr is gyönyörűen példázza.

Supergres Colovers burkolatok

(Fotó: Supergres Colovers burkolatok)

A szürke járólapok és falicsempék együtt is szépen alkalmazhatók a térben, ha azokat meleg, aranyló fényekkel derítjük - mint a Cerrad burkolatokat bemutató lenti képen, ahol a fehér szaniterek mellett a sárga fényű, rejtett LED-csíkok hoznak némi napsütést és fényt a helyiségbe.

Cerrad Iron burkolat kollekció

(Fotó: Cerrad Iron burkolat kollekció)

+1 Igényes kidolgozottság: a lényeg a részletekben

Az elmúlt egy-két évben egyre erősodik a luxus megjelenésű belső terek trendje a lakberendezésben. Ez azonban nem a mérhetetlen drágaságról, az elérhetetlen, high-tech dizájntermékekről szól, hanem sokkal inkább a magasfokú minőségről. Arról a már-már művészi pontossággal megalkotott részletgazdagságról, minőségi anyaghasználatról, melynek egyik szemmel látható jele az igényes kidolgozottság.

San’t Agostino Springpaper - Yellow csempe

(Fotó: San’t Agostino Springpaper - Yellow csempe)

A kifinomult anyagmegmunkálás jeleit leginkább a lakástextíliákon, tapétákon figyelhettük meg az elmúlt években, de a hidegburkolat-gyártók éppúgy hozták a magukét a luxust sejtető, igényes, magas minőségű textúrák, felületek terén.

A csempe 3D mintái, vagy a burkolatok felületein jól látható, egyre élethűbb textil - vagy csipkeminták pedig már a járólapok felületein is megjelennek.

A csoda pedig tényleg a részletekben – és persze bennünk is ott van, amikor egy ilyen pompás, élénk színű virágcsendélettel tesszük még ragyogóbbá a látványt…

Marazzi Powder

(Fotó: Marazzi Powder)

Ön is szeretne hasonlóan vidám összhangot teremteni a konyha vagy a fürdőszoba élettérben?

Szeretettel várjuk a Palatinus Fürdőszobaszalonokban! Kínálatunkban több mint 200 világszínvonalú gyártó, változatos termékpalettájából 3D Látványtervezéssel segítünk kiválasztani az Ön otthonához legjobban illő burkolatot, csaptelepet, fürdőszoba felszerelést!