Fürdőszobabútor újdonságok üzleteinkben!

Fürdőszobabútor újdonságok üzleteinkben!



fürdőszoba berendezéséhez, otthonossá tételéhez elengedhetetlen egy mutatós, ízléses bútor, amelyben a piperéinket, mosó- és tisztítószereinket tárolhatjuk. A klasszikus vagy modern fürdőszobabútorok unásig ismételt tipikus formavilágától elrugaszkodva, az idén igazán otthonos, kortárs szobabútor-dizájnnal örvendeztettek meg bennünket a tervezők.


fürdőszoba bútor

Szerencsére a fürdő ma már rég nem csupán kiszolgáló helyiség, hanem teljes értékű lakótér is egyben.

Ezt mutatja az a trend is, aminek hatására a mai fürdőszoba enteriőrök egyre inkább hasonlítanak egy szépen berendezett szoba megjelenésére. Ennek hatására pedig nem csak közérzetünk, hangulatunk válik jobbá az ott eltöltött időben, hanem ez a tér is egy egységet alkot otthonunk többi helyiségével, annak szerves részévé válik.

SIKO

(Fotó: SIKO)

A lakás berendezését pedig természetes, hogy igyekszünk egy adott stílus, hangulat szerint megálmodni. A mai trendek és stílusok egészen szerteágazók. A természetes, natúr stílus, a loft, a vintázs, a vidéki stílus éppúgy jelen van napjaink lakáskultúrájában, mint a még mindig nagyon népszerű modern, a minimál vagy az elegánsan csillogó glamour, vagy a méltán népszerű rusztikus és skandináv vonalak.

Ám ezek olykor egyszerre, egymás mellett is megjelenhetnek egy szép, ízlésesen megtervezett enteriőrben.

SIKO Solid mosdószekrény

(Fotó: SIKO Solid mosdószekrény)

Az egyik legbiztosabb trend azonban a minimál, a loft és a natural jegyek ötvözete, mellyel nagyon elegáns, modern, egy cseppet extravagáns fűszerezéssel megbolondított, harmonikus életteret tudunk kialakítani. És hogy mi a titok?

Az „egyszerű, de nagyszerű” tervezés alapelve mellett elengedhetetlen a szép textúrák látványa, a jól megválasztott anyaghasználat. A természetes, vagy természet közeli anyagokat és felületeket kellemes arányban ötvözve, a natúr, természetes színeket egy csipetnyi fekete kontraszttal megbolondítva már kész is a harmonikus, kortárs, szemet-lelket egyaránt gyönyörködtető kombináció.

SIKO Nobia fürdőszobabútor

(Fotó: SIKO Nobia fürdőszobabútor)

Ehhez azonban az összes berendezési elemet célszerű egymáshoz hangolni, a burkolatokat és a fürdőszoba berendezés többi elemét is.

Egy szép fahatású járólap, a finom szürke, palakő hatású csempe mellé pedig mi más is illene jobban, mint egy ilyen ízléses, kortárs, kreatív módon megtervezett, a hagyományostól elrugaszkodó fürdőszoba bútor?

SIKO Oxo fürdőszobabútor

(Fotó: SIKO Oxo fürdőszobabútor)

Számos fürdőszoba bútort gyártó cég és márka rukkol elő évről évre egyedülálló újdonságaival, ilyen többek között a cseh SIKO, mely már évtizedek óta van jelen a kortárs fürdőszobai felszerelések és a modern konyhák berendezésének piacán, termékválasztékuk pedig egészen sokoldalú, látványos és modern.

A Oxo fürdőszobabútorok (140X50 cm) rendkívül tartós, kompakt anyaghasználatát gyönyörű és természetes, tölgyfa mintázatú szekrényeit bátran kombinálhatjuk a pultra ültethető, szinte valamennyi mosdóval és csappal – a pult ugyanis univerzális! Ez annyit tesz, hogy nincsenek előre kialakított lyukak a csaptelep illetve a mosdó számára, így választhatunk mellé ízlésünknek, valamint az adott fürdőszoba ergonómiájának megfelelően falra szerelhető, vagy akár szabadon álló csapot is.

Sőt, még a szekrényeknek is több változata áll rendelkezésünkre, attól függően, hogy hová tudjuk elhelyezni a mosdót, illetve hogyan szeretnénk a fiók megoldásokat. Ez egyaránt vonatkozik a nyitott polcos vagy a zárt fiókos szekrényekre is- A takarólemezek közül is három változat közül választhatunk: lyuk nélkül, vagy egy lyukkal a bal, illetve egy lyukkal a jobb oldalon.

SIKO Oxo fürdőszobabútor

(Fotó: SIKO Oxo fürdőszobabútor)

Ha a függesztett szekrények tetszenek – mert kicsi a tér, és nem szeretnénk elvenni a szép járólapról a figyelmet, vagy egyszerűen csak a kényelmesebb a takarítás miatt – akkor választhatjuk a Oxo szép, meleg árnyalatú Sierra tölgy függesztett fürdőszoba szekrényt (120X60X46 cm) kerámia mosdóval.

Sok modell egyébként nem csak függesztve használható. Mostanában újra divatossá vált - kifelé néző kecses lábakkal -, az Art Deco stílus, amelyekkel éppúgy szellős, kényelmes tereket varázsolhatunk – a fürdőszoba pedig még inkább egy szép lakószoba hangulatával kecsegtet majd.

SIKO Art Deco fürdőszobabútor

(Fotó: SIKO Art Deco fürdőszobabútor)

A laminált felületet teljes hosszabbítással vagy vágott, rövidebb változatban is kérhetjük, egyedi igényeinknek megfelelően.

SIKO Art Deco fürdőszobabútor

(Fotó: SIKO Art Deco fürdőszobabútor)

A drámaian kicsi, vagy sötét fürdőszobák tulajdonosainak továbbra is a fehér fürdőszobabútor a legüdítőbb választás – a fehér árnyalat ugyanis optikailag tágítja a teret.

A legújabb modellek közül, ilyen például fehér matt lakkos kivitelben, a Luxe 110 cm-es függesztett szekrény. Ezt lábakkal is kérhetjük, a lábakat azonban külön meg kell vásárolnunk hozzá.

SIKO Luxe fürdőszobabútor

(Fotó: SIKO Luxe fürdőszobabútor)

A Luxe modellek ugyanakkor nem csak a fehér, hanem a drámaian sötét színek szerelmeseire is gondoltak. A matt fekete és a kissé hűvösebb bükk árnyalatok kellemesen otthonossá teszik a teret, a hófehér mosdó gyönyörű kontrasztjával pedig behozhatjuk a világos, fényes tónusokat is az enteriőrbe.

SIKO Luxe fürdőszobabútor

(Fotó: SIKO Luxe fürdőszobabútor)

Ha többen élünk együtt és olyan az időbeosztásunk, hogy reggel egyszerre készülődünk és indulunk, akkor bizony jól tud jönni a dupla mosdó, és a dupla tároló hely, egy-egy saját fiók, vagy fiókrész.

Persze, itt is választhatunk szép, ízléses, szobabútorra hajazó trendi modelleket!

A Nobia széles, kényelmes (120X60X46) méreteivel tágas pakolóhelyet, meleg és világos Sierra tölgy mintájú felületével pedig meleg és otthonos atmoszférát teremt a fürdőszoba enteriőrben, melyet a dizájnba épített, csipetnyi fekete fűszerezés tesz igazán elegánssá.

SIKO Nobia fürdőszobabútor

(Fotó: SIKO Nobia fürdőszobabútor)

Ha mégis a hagyományos, alul-felül fiókos, modern stílusú fürdőszobabútorok mellett maradnánk, akkor is bőven találhatunk számos szép és praktikus modellt, változatos színben, felülettel és méretben.

SIKO Mia fürdőszobabútor

(Fotó: SIKO Mia fürdőszobabútor)

Ezeket a szépségeket ráadásul bármikor beszerezhetjük, akkor is, ha már elkészült a fürdőszoba, és akkor is, ha még javában a kialakítás, felújítás van napirenden. Hiszen egy szép és praktikus bútor mindig fontos meghatározója a fürdőszoba megjelenésének!

A Palatinus Fürdőszobaszalonok egész évben óriási választékkal, 3D Látványtervezéssel, készséges, szakmailag felkészült munkatársakkal várják. A legújabb fürdőszobabútorok, ezek a szép kortárs modellek pedig már meg is érkeztek hozzánk! Érdemes élőben is szemügyre venni őket, csak vigyázzon: igazi, beleszeretős darabok!