TÚL KICSI A FÜRDŐSZOBA? ÍGY TEDD TÁGASSÁ!

TÚL KICSI A FÜRDŐSZOBA? ÍGY TEDD TÁGASSÁ!



Tipikus problémája a hazai lakásoknak, hogy túl kicsi a fürdőszoba! Nyilván ennek is megvan az oka, de ne csüggedjünk: ma már számos remek termék kapható a piacon, amelyekkel ügyesen tudunk csalni, akár optikailag, akár ergonómiai szempontból szeretnénk tágasabbá, kényelmesebbé tenni a kis terű fürdőhelyiséget.


A fürdőszoba valahogy sosem lehet elég nagy!
Persze, mindannyian azt szeretnénk, ha ez is egy szép, légies, tágas tér lehetne, ugyanakkor nem szívesen vennénk el az életteret más helyiségek, például a nappali vagy a háló elől, ahol azért hosszabb időt töltünk. Mivel a konyhában sok gép, és még több tárolóhely, munkafelület kell, sőt a legújabb igényeknek megfelelően szükségessé válik egy külön dolgozószoba vagy munkasarok otthoni kialakítása is, így az az ésszerű, ha a fürdőszoba méretét csökkentjük az új ház megtervezésénél.  Ám, hogy ez a helyiség is élhető, tágas, kellemes legyen, sokat tehetünk egy ügyes berendezéssel, jó burkolatválasztással. Alábbi összeállításunkban kis fürdőszobákhoz találhatnak nagy ötleteket!
Elvégre, a burkolatoktól elkezdve, a különböző berendezési tárgyakon át - mint a kád, a zuhanykabin, vagy a mosdó – mind számtalan formában, méretben, dizájnban érhető el ma már, a csaptelepek különböző magasságáról, egyedi dőlésszögéről nem is beszélve!
(Fotó: Ravak 10)
Egyszerűen csak meg kell találnunk az éppen odaillőt.
De milyen az ideális berendezés akkor, ha valóban nagyon kicsi a fürdőszoba? Mi az a 4 dolog, ami – legyen bármilyen kicsi is a fürdő – akkor is teljesülnie kell? Lássuk, hogyan tűnhet a piciny fürdőtér nagyobbnak!

1. Optikailag tágasabb

Ha tágasabbnak tűnik a helyiség, akkor jobb lesz a közérzetünk, szellősebbnek, kényelmesebbnek fogjuk érezni a teret. Azt szokták mondani, hogy a fürdőben minden a jó burkolatválasztással kezdődik. Ahogy azt is biztosan hallottuk már, hogy a világos burkolatok optikailag tágítják a teret, hiszen a világos felületről jóval több fény verődik vissza. De legalább ilyen pozitív hatással van a kis terek szellősebbé tételére a nagy felületek egybefüggő látványa is: azaz, fontos, hogy ne törjük meg rácsokkal, vonalakkal a nagy, egybefüggő fal- és padlófelületeket. Mit jelent ez a fürdőszoba esetében? Jó ha minél kevesebb fugahézag látszik a falon, ami megtörné annak egységes látványát, ezért érdemes minél nagyobb felületű burkolólapokat választani! Tévhit, hogy a nagy méretű burkolólapok csak a nagy fürdőszobában mutatnak jól. Arról nem is beszélve, hogy mennyivel gyorsabban megy a burkolás is a nagyobb lapokkal. A Porcalanosa Safari textilhatású csempe remek megoldás akkor, ha kis fürdőszobánkat szeretnénk optikailag tágasabbnak láttatni, miközben a hófehér fényes lapok ridegsége helyett inkább meleg árnyalatú, természetes, natúr hatást szeretnénk elérni.
(Fotó: Porcelanosa Safari)

2. Ergonómiailag kényelmesebb

Ha zuhanykabin választás előtt állunk, és olyannyira kicsi a fürdőszoba, hogy azon kell gondolkodnunk, hogy mi az a legkisebb kabinméret, amelyben még meg is tudunk fordulni, mozogni zuhanyzás közben, de be is fér a helyiségbe, és nem is ütközünk bele a sarkaiba kívülről sem – akkor erre is tudunk egy remek megoldást. A KOLO First zuhanykabinok közül a 90 cm-es íves változattal kipipálhatjuk a fentieket: a 90 cm az a legkisebb olyan kabinméret, amelyben egy átlagos felnőtt  kényelmesen le tud zuhanyozni, az íves megoldás pedig kívülről nézve is valamivel kisebb helyet foglal el a térből, nem beszélve arról, hogy éles sarkok híján biztonsági okokból is jóval előnyösebb, ha helyszűkében vagyunk.
(Fotó: KOLO First zuhanykabin)

3. Tudunk benne lazítani is…

Ha a forró vízben elnyújtózva tudunk csak igazán jól relaxálni, ehhez egy szép, de méretben sem túl nagy kád lesz a segítségünkre! Otthonunkban töltekezünk, regenerálódunk, s ebben bizony a fürdőszoba szerepe legalább olyan értékű, mint otthonunk bármely más helyisége. A nappali vagy a háló nyugalma, kellemes atmoszférája megkoronázható a nap végén egy kényeztető kádfürdővel, amelyről a kis fürdőszoba tulajdonosoknak sem kell lemondaniuk, csupán jól választaniuk! A Ravak kifejezetten kis fürdőszobákba tervezett kádjai és fürdőszobakoncepciói mellett a SIKO kádak háza táján is érdemes szétnézni, mert árban jóval kedvezőbb, méretben és ergonómiai szempontból azonban legalább olyan klassz lehetőségeket fedezhetünk fel a kínálatukban. A 150 cm-es SIKO Mahé kád például egy kitűnő választás, kis fürdőkbe. Egyenes vonalával szépen illeszkedik modern lakásunkba, egy szép, meleg hatású burkolattal pedig igazi kis wellness oázist teremthetünk.
(Fotó: SIKO Mahé KÁD)

4. Praktikus tárolás kis helyen

A tárolás az egyik legfontosabb szempont, bármely helyiség, enteriőr berendezésekor! Míg egy nappali bútorait könnyebben tudjuk mozgatni, ide-oda tologatni, ha mégsem tetszik azok helyzete, addig a fürdőszoba esetében ez koránt sincs így. Itt ugyanis nagyon alaposan meg kell tervezni mindent már az elején, hogy jusson is, maradjon is. A tárolás pedig fontos, még a legkisebb mosdóhelyiségben is! Éppen ezért szerencsére ma már számos gyártónál találhatunk egészen mini mosdókat, alájuk épített esztétikus alsó szekrénnyel, melyben kényelmesen elférnek a tisztítószerek vagy a WC papír. Ha kicsivel nagyobb, fiókos változatot szeretnénk, arra is van megoldás.
(Fotó: MIA fürdőszobabútor szettek)
Kifejezetten kis fürdőszobába tervezték a MIA fürdőszobabútor szetteket, kompletten beépített mosdóval, 40, 60 illetve 80 cm-es változatban. Ezek a rendkívül kompakt szettek egyben tartalmazzák a legfontosabb elemeket: a kerámia mosdót, a falra szerelhető mosdószekrényt ajtóval, fiókkal, fogantyúval, valamint a fali tükör és a LED világítás is a szettek része, így rögtön három fontos fürdőszoba elemet vásárolhatunk meg egyben.
A MIA fürdőszoba bútorszettek nem csak több méretben, de több színben, több féle felülettel is elérhetők. A klasszikus fehér, a trendi antracitszürke és a természetes fa hatású változat mindegyikéből rendelhetünk  40, 60 vagy 80 cm széles méretet, most bevezető áron, extra gyors szállítással!
(Fotó: MIA fürdőszobabútor szettek)
Ön is a kis méretű fürdőszobák nagy gondjával küzd?
Akkor jöjjön el hozzánk! A Palatinus Fürdőszobaszalonok kínálatában több mint 200 világszínvonalú gyártó, változatos termékpalettája mellett, praktikus 3D Látványtervezéssel segítjük Önt, hogy még a legkisebb, legfurcsább alaprajzzal rendelkező fürdőszoba térből is kihozhassa a legjobbat!